Várdán a 2002-es választásokat követően emelkedett „községi rangra” a faluszépítés. 2003-ban sokat dolgoztunk a közterületek rendbetételéért, elindítottuk a portaszépítési mozgalmat, amelynek mára szemmel látható eredményei vannak.
Már 2004-ben másoknak is feltűnt, hogy gondozott, virágos község lett Várda. 2004-ben a „Gondozott, Virágos Község” megyei verseny első díját ítélték a falunak. Az öt év alatt rengeteg elismerés – amelyet szakemberek ítéltek oda – közül, ez volt az egyetlen, amelynek anyagi vonzata is volt.
Sajnos a megyei verseny megszűnt, így erkölcsi elismeréseket a „Virágos Magyarországért” országos versenyen értünk el. 2004-ben az országos versenyen a KITE különdíját kaptuk (Váza, oklevél). 2005-ben országos második helyezést értünk el és az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottságának és a Város- és Faluvédők Szövetségének különdíját kaptuk. 2006-ban az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium különdíját, egy Zsolnay-vázát, 2007-ben pedig a zsűritől „Arany Diplomát” kaptunk. Becses a 2007-ben kapott „Legyen szebb a mi falunk” pályázaton kapott első helyezésünk is. 2008-ban a Szervező Bizottság Díját kapta Várda.
A falu legnagyobb értéke az, hogy a közterületekkel együtt szépülnek a porták is. Minden ház előtt virágok vannak ültetve, az előkertek, udvarok rendezettsége pedig példás. 140 porta a 180-ból zsűri által elismert „Rendezett, Virágos Porta”. Nézzen körül Várdán, várjuk sok szeretettel!